Manapság nehéz eldönteni, hol kezdődik a grafikus-art director szakterülete és hol ér véget az operátoré.
A klasszikus nézet szerint az operátor kivitelez: a tördelőprogramban összerak, fotókat-logókat behív, szövegmódosítást elvégez oszt levilágít-pdf-et gyárt. Letölt, feltölt, nyomtat és megmutat. Megkeres, betűtípust elküld, nyomdával egyeztet. Képeket átszínez, pattanásokat kiretusál, körbenyír és hátteret cserél. Kb ennyi. De a nem alapszintű retusálás: pl. a kocsiszekrények kiegészítésének megfújása, kép a képben valósághű összeillesztése színekkel és arányokkal vagy a hevenyészet art directori layout fotómontázsának tökéletes és megtévesztően valósághű elkészítése photoshopban is a dtp-s feladata-e?
Egy tökéletes világban az. A tervezés, a layoutozás a kreatívokra hárul viszont az elfogadás utáni feladatok, munka a végleges alapanyagon, a nyomdai előkészítés már a dtp-re. A mesteri szintű retusáláshoz sokrétű és jelentős szakmai tapasztalat és/vagy grafikusi véna kell - ezeket meg kell fizetni! Nyugaton meg is teszik, mert fontos láncszemei a gépezetnek, programismeretük, látásmódjuk, képzettségük nem csak a gépies és unalmas munkákra teszi őket alkalmassá, hanem hozzájárulnak egy igényes layout megvalósulásához! De ebben a büdös nagy magyar valóságban minden jól működő dolog elkorcsosul. Sok operátort éhbérért foglalkoztatnak az alig megvilágított, ócska és egészségtelen bútorok közzé beültetve, félig le is nézve. Így kevés, szakmailag képzett (a képzés is megér egy külön postot) ember marad meg, s inkább többre (elsősorban magasabb fizetésre, másodsorban megbecsülésre) vágyik: Magyarországon egy mód van az előrelépésre, mégpedig a kreatívvá válással.
Akik pedig maradnak, sokszor inkább rombolják a renomét, mert megélhetési operátorrá "képezve" magukat alacsony - ilyen-olyan tanfolyamon épphogy csak megtanult - programkezelési tudással, nulla tipográfiai ismeretekkel, nulla grafikai ízléssel és látásmóddal próbálnak elhelyezkedni, lenyomva a fizetéseket és lenyomva a szívonalat. Ha egy-egy ilyen tartósan el tud helyezkedni és "bizonyít", akkor a főnöknél igen szánalmas kép alakul ki e szakmáról, aki majd ehhez a képhez igazítja a fizetéseket is...
Grafikus operátornak nevezett öszvértől várják el a rutinmunkán túli feladatok ellátását. Ez is egy magyar "találmány". Nem lenne szükség ilyen erőltetett kifejezések létrehozására, ha az operátorok eleve rendelkeznének grafikus képzettséggel is: sajátjuk lenne mindaz a tudás, ami a professzionális munkához kell.
Hozzáteszem: a költséghatékonyság is belejátszik e munkakör szabadalmához! Furmányos vállalkozóink így egy fizetésből akarják megoldani a kreatív és a melós munkakör betöltését. Ezek a grafikus operátorok terveznek is: sokszor sajnos látszik is az eredménye! (tisztelet a kivételnek, mert persze láttam az ellenkezőjét is, amikor az art director volt képtelen valami esztétikus layoutot összehozni!)
Fontosnak tartanám e szakma szépségének propagálását. Létre lehetne hozni igényes vizsgarendszert, ami akár a képzésnél, akár a felvételi tesztelésénél felmérné, hogy ki alkalmas a profi munkára és ki az, aki csak az szeretne lenni. Mérhetővé kellene tenni a megbízhatóságot, gyorsaságot és kreatívitást, akár nem szakmabeli vezetőknek számára is érthető követelmény rendszerrel. Sajnos a nagy múltú nyomdaiipari képzés megszűnt, az iskolák bezártak-bezárnak. Helyettük pedig marad a tanfolyamok kétséges minőségű képzése vagy a "tanuld-magad" marad. Pedig fontos, hogy legyenek a nyomdaiparral, a tördeléssel, vektoros rajzprogramokkal is tisztában lévő photoshop szakértők, akik képesek felismerni a grafikai hibákat is az anyagon és módosítani azt! Akik képesek önjáró módon nulláról a készig összerakni egy anyagot hiba nélkül!
S ha ez megvalósul, úgy nem merül fel majd kérdésként, hogy vajon mit csinálnak az operátorok: szép és tökéletes nyomdai anyagokat önállóan!